Abony: Ruttkayné Kossuth Luiza története

Kedves Olvasó!

Most olyan történetet írok, mely magam is meglepődtem, mikor elolvastam. Hiszen Kossuth Luizáról nem tudtam semmit csak annyit, hogy Kossuth Lajos testvére volt. Mikor elolvastam a történetét szóhoz sem jutottam. Olyan mértékletes, egyszerű asszony, hogy még a nagyobb baj, megaláztatás után sem árulta el szeretett testvérét. Egy olyan eszme, mely az ország abban az időben az akkori érdekeit tartotta szemmel. Kérem, olvassák olyan szenvedéllyel, türelemmel, megértéssel és csodálkozással, ahogy én olvastam.

Egy kis részlet abból a könyvből, mely forrásként használtam fel.

Gunszt Bertalan Felolvasása

Ruttkayné Kossuth Luizáról

Eredeti: Ceglédi Kossuth Múzeum Könyvtárában található

Másolat: Abonyi Lajos Múzeum Kiállítóhely

„Mikor az 1848-49-iki események elkövetkeztek, itt bő alkalma nyílt a sebesültek ápolása, a hátramaradt özvegyek és árvák érdekében nagymérvű jótékonyságot gyakorolni s bátyja művét ily úton támogatni. Mint csodatevő tündér, csak jót mivelt s mégis ezért jutalma az volt, hogy 1849. szeptemberben osztrák fogságba került.

Ez időtől fogva mind gyakrabban érték sorscsapások, melyek hatása alatt azonban nagy jelleme mindjobban kifejlődött. Ő volt a szelídlelkű, a három vármegyén túl sohasem járt, fiatal szépasszony, aki arra vállalkozott, hogy várfogságból kiszabadúlt Kossuth- gyermekeket szüleikhez vigye Kutáhiába, Kis-Ázsiába. Nagy feladat volna ez még ma is, még egy viharedzett férfiúnak is; hát még akkor egy gyönge nőnek, heteket tölteni dunai és feketetengeri hajókon, azután napijárókat lóháton, kisázsiai hegységek között és pusztákon, a rablóvilág korában, keleti szokások közepette! De a hőslelkű asszony nem rettent vissza a feladattól s azt derekasan végre is hajtotta.

E lánglelkű elhatározása és tette ezer gyászos következéssel járt, melyek mindegyike elég lett volna egy gyöngébb lélek megfélemlítésére vagy megtörésére. Őt mind az ezer sem volt képes megtörni, ellenkezőleg: mind az ezernek súlya alatt lelke nagyobb volt, mint valaha. Kis-Ázsiából való visszaérkeztekor, Triestben való partraszállásakor megkezdődött kínoztatásának oly kálváriája, melynek láttára vagy hallatára kell, hogy elszorúljon minden nemes érző kebel; melynek emléke örök szégyenfoltja az osztrák önkényuralomnak; s melynek tudatát, ha magyarokúl akarunk élni e földön, nem szabad, hogy elfeledtesse vize a Lethévé vált Óczeánnak sem.

Triestben kikötve, osztrák rendőrök vártak reá, mint a ki fertőzött helyről – Kossuth tartózkodási, helyéről – jön s a nélkül, hogy a legkisebb vád lett volna emelhető ellene, megszégyenítő, brutális megmotoztatásnak vetették alá; olyannal, a mit szótárból vett szavakkal jellemezni lehetetlen; olyannal, a minőt polgárosúlt államok bűnügyi eljárása bebizonyított gyilkosokkal szemben sem ismer. És mindez miért?

Azért, hogy netán Kossuthtól magával hozott titkos útasításokat a megaláztatás és megfélemlítés súlya alatt elárulja s ezzel a zsarnokságnak új fegyvert, adjon a kezébe a rebellis Kossuthok és magyarok ellen.

Kell – e mondanom, hogy az osztrák polizia semmiféle eredményt Kossuth Luizánál el nem ért? Ő igenis hozott útasításokat bátyjától, de nem írásba foglalva, hanem szóról-szóra emlékezetébe vésve s nem lett volna az osztráknak az a tűzes vasa,melylyel a haza felszabadítását czélzó útasításokat Kossuth Luizából ki lehetett volna sütni. Néhány napi zaklatás után tehát szabadon bocsátották s ő visszatérhetett abonyi gazdaságba. Azonban az osztrák ez időtől fogva gyanúba vette és látható és láthatatlan kémek egész rajával, vette körűl. A különben jelentéktelen Abony osztrák rendőri szempontból fontos megfigyelő állomássá nőtte ki magát, a melynek megfigyeléseiből esetleg hímet lehet varrni a magyarság ellen folytatott vagy fokozott erővel indítandó irtóháborúra. Az abonyi posta – közvetítette leveleket a cabinet noir mind megrostálta s az Abonyban megforduló idegeneket mind kiszimatolta.

És ennek daczára Ruttkayné mégis részese volt a haza felszabadítására irányzott u. n. Jubál – Noszlopy – féle összeesküvésnek. Az erre vonatkozó titkos írásokat sütőkemenczéjében, egy tégla alatt vájt üregben tartotta. Igy játszott fejével a haza javáért! Mikor egyszer a zsandárok rajtaütöttek, egész házát felmotozták, de hasztalan; végre egy alkalommal az összes írásokat kenyérsütéskor elégette s a zsarnokság sohasem talált reájuk. Hanem ő mindemellett harmadszor is börtönbe kerűlt. 1851. deczember 1-én, Pesten időzőtt nagybeteg édes anyjánál, ki a szabadságharcz ideje alatt özvegységre jutott Zsuzsánna leányával, Meszlénynével, a mai Egyetem – utcza 4-ik számú házában, a mai Franklin-nyomda helyiségében lakott, a hol az egész család kosztosok tartásából tengette életét. Éjjelnek idején zsandárok szállották meg a házat, mely nem zörgettek be, nem szólították fel a bennlévőket önkéntes megadásra, hanem egyenest bezúzták az ajtót a puskatusokkal s Meszlénynét Rutkkaynéval együtt fogságba vitték, noha semmiféle compromittáló adatot náluk nem találtak, mert mire az ajtók bezúzásával elkészültek akkorra Meszlényné a titkos írásokat a kandallóba dobta, úgy, hogy mire a zsandárok a szobába értek, nagymennyiségű papiros friss üszkeit láthatták ugyan még, de egy betűnyi bizonyíték kezükbe nem került.

Ruttkaynét és Meszlénynét előbb a Neugebaudeba, aztán éjnek idején elvitték Bécsbe, a hol 1852. augusztusig az alservorstadti Criminal-Strafhaus lakói voltak. Hat hónapig tartott szörnyű kínszenvedésük, mely alatt naponta faggatták, fenyegették, igyekeztek hamis hírlelésekkel tőrbe csalni őket, büszkeségüket megalázni, honszerelmüket megtörni. Mindhiába. A szenvedés testi egészségüket aláásta, de lelkierejüket megaczélozta. Betegségük alatt egy Dr.Peller nevű osztrák börtönorvos volt melléjük rendelve, a ki megszánta a szegény martyrokat s nemcsak, hogy mindent elkövetett egészségük helyreállítása érdekében, hanem mentő angyalként, minden egyebekben is segítségükre volt. Ő közvetítette a Kossuth- leányok között az üzeneteket, ő biztatta őket a föltétlen, a hajthatatlan be nem ismerésre; ő oktatta ki a polizia ügyeskedéseiben járatlan asszonyokat, az alkuvást nem ismerő örökös tagadásra. Ennek a becsületes osztráknak 20 év óta hiába keresem a nyomát; még haló-porát sem bírom megtalálni, hogy legalább síremlékét feldíszíthetném a kegyelet, és hála virágaival. És tényleg Rutkkayné jórészt ennek köszönhette felszabadulását és életét, mert az osztrák, beleunva a hosszas és eredménytelen vallatásba, végre is szabadon bocsátotta a szegény rabokat. – E szabadon – bocsátás persze nem ment könnyen. Az osztrák önkényuralomnak nem volt feltétlen szüksége bizonyítékokra, ha valakit kivégezni akart. Tekintve, hogy az összeesküvés vezetői Jubal, és Noszlopi kivégeztettek, nem kellett sok hozzá, hogy egyszerűen, per analogiám, Ruttkaynét és Meszlénynét is halálra ítéljék. Mikor e szándéknak a nagy angol nemzet kormány hírét vette, Palmerston külügyminiszter közbevetette magát Bécsben s kieszközölte, hogy Kossuth két húgának kivégeztetése helyett az egész családot kegyelemből >csak< száműzzék az összes gyermekkel együtt, s pedig nemcsak Magyarországból, hanem Európából. Igy Ruttkaynét és Meszlénynét gonosztevők módjára eltolonczolták Brünnben, ahova utánuk száműzték, - illetve tolonczolták Kossuth Lászlónét, a három Ruttkay fiút, a két Meszlény leánykáját és Zsulavszkyékat gyermekeikkel.”

Ez a kis részlet a Ruttkayné életéből. S sajnos az ő életéről nem olvastam eddig sehol sem. Ezért nem csak Kossuth Lajos tett a hazáért, hanem testvére Kossuth Luiza is. A haza szeretette miatt kellett elmenni hazájából, mint egy bűnözőnek. Nem élhetett itt a magyar földön, hol ő megszületett, felnőtt. Időskorában máshol élte le az életét.